Géza bácsi jó tanár volt, a középiskolás diákok kedvence. Történelmet és filozófiát tanított, fakultatív köröket is szervezett minden évben a lelkesebb nebulók számára. Géza bácsinak olyan tipikus tanári kinézete volt, lobogó, kissé ápolatlan sörény, többnyire borostás arc, farmer és kinyúlt pulóver. Kiugró ádámcsutkája egyre gyorsuló tempóban ugrált fel-le, amint egy-egy témába mind jobban belelovallta magát. Az órák elején átlagban másfél percig bírta ki a tanári asztal mögött ülve, aztán először az asztal tetejére telepedett, majd heves gesztikulálások közepette rótta az osztálytermet fokozódó tempóban. A kicsöngetést nem mindig vette észre, de ezt ellensúlyozta azzal, hogy rendszeresen el is késett óráiról. Emiatt senki nem bántotta, meg más miatt sem, mert vajszíve volt. Tényleg szerette a diákjait, mindent megtett azért, hogy a legbutuskábbja is eljusson a kettesig. Kollégái is szerették, mert minden pluszmunkát szívesen elvállalt, akár osztálykirándulásról, akár rendezvényszervezésről volt szó.

Bár Géza bácsi harmincöt éves korára is agglegény volt, fent ismertetett kinézete ellenére a bölcsészhajlamú diáklányok szívét mégis megdobogtatta. Az agya volt a szexepilje. Ám egyszer csak jött a hír: Géza bácsi nősül! A szerencsés kiválasztott szintén pedagógus volt, matematikát tanított a kisváros másik gimnáziumában. A házasságkötéssel nem sokat vártak, megismerkedésük után fél évvel már ki is mondták a boldogító igent. Innentől kezdve, eleinte látszólag semmi nem változott. Géza bácsi ugyanúgy nézett ki, ugyanannyit dolgozott ugyanolyan lelkesedéssel, mint azelőtt. Aztán kezdett megváltozni. Már nem járkált az órákon, egy-egy felkészületlen diák felelése közben elvesztette a türelmét – ilyen azelőtt soha sem fordult elő - különórákat nem tartott, pluszfeladatokat nem vállalt. Hát persze, a házasélet! Ez volt a közhelyes magyarázat mindenre.

A házasság három évig tartott, gyerekük nem született, a feleség összeszűrte a levet kamaszkori szerelmével, Géza bácsi szíve összetört. Már nem érdekelte a tanítás, meg úgy általában semmi. Egyre gyakrabban nyúlt a pohár után. Elkezdett adósságokat felhalmozni. Nem sok idő telt el és a villanyt kikapcsolta a szolgáltató a lakásban. A közösköltség-tartozást ráterhelték a lakására. A személyi kölcsön- és hitelkártya-tartozást úgy szintén. Jó helyen volt a lakás, közel a főtérhez, az árverésen hetven százalékos áron egyből elkelt. Ezt azonban Géza bácsi nem várta meg, előbb felmondott az iskolában és kiköltözött a város széli kiserdőbe egy kempingsátorba. Többé nem nyomasztotta az órákra való készülés terhe, a közüzemi számlák befizetésének felelőssége, sem az a nyugtalanító érzés, hogy életét becsöngetések és kicsöngetések szabdalják darabokra. Volt ideje gondolkodni. Naphosszat járkált a kiserdőben, vagy ha úgy tartotta kedve feküdt és gondolatban végigelemezte kedvenc filozófusainak az elméleteit, vagy történelemórát tartott a madaraknak a Nyugat-Római Birodalom bukásából, filozófiaórát az egzisztencializmusról. Összetört szíve kezdett begyógyulni és meglepően jól érezte magát annak ellenére, hogy a hideget mindig is utálta. Valahogy hozzászokott a szervezete ehhez is. Bejárt a hajléktalanszállóra ebédelni, egyébként azt ette, amit talált. Nem hiányzott neki az iskola sem, bár ezt alig merte magának bevallani. Két év telt el így, aztán egy reggel arra ébredt, hogy nagy jövés-menés zajlik a sátra előtt, kiabálás, fontoskodás. Kinézett és már el is csattant egy vaku. Jó napot Kemenesi úr, a  Színes Celebvilág szerkesztőségétől jöttünk, szeretnénk egy interjút készíteni magával, ha megengedi. Közben egyfolytában kattogott a fényképezőgép. Géza bácsi fejébe szökött a vér. Takarodjanak innen! - üvöltötte. Menjenek a francba, hagyjanak békén! Az újságíró belátta, hogy ebből itt nem lesz riport, de azért egy jó kis szaftos, fényképekkel illusztrált cikk mégiscsak megjelent a méltán népszerű lapban.

A cikket sokan olvasták Géza bácsi volt diákjai, kollégái közül is és megszólalt bennük a lelkiismeret. Azért az mégiscsak szégyen, hogy egy ilyen koponyának, mint Géza bácsi a kiserdőben kelljen sátoroznia! Hogy ez miért csak a cikk hatására jutott eszükbe, azon már nem gondolkoztak el, de szerveztek egy aláírásgyűjtést, "Méltó Életet Géza bácsinak" mottóval. Fészbuk kampány is indult és láss csodát, hamarosan tízezer aláírás összegyűlt. Az időközben mozgalommá szerveződött kezdeményezés képviselői ünnepélyes keretek között nyújtották át az aláírt íveket az illetékes minisztériumi képviselőnek. A pozitív érzelmek és szándékok szinergiája egy önkormányzati bérlakásban öltött testet, amit Kemenesi Géza részére utaltak ki, a kulcsot személyesen a polgármester vitte ki a kiserdőbe, természetesen a Színes Celebvilág és egyéb sajtóorgánumok munkatársainak kíséretében. Géza bácsit ezúttal is meglepte a kompánia érkezése, álmosan, kócosan, szakállasan kandikált ki a sátorból. A polgármesteri hivatal megbízott ügyintézője elmagyarázta Géza bácsinak, hogy miért jöttek, egyúttal megkérte, hogy vegye át a kulcsot a polgármester úrtól és közben mosolyogjon a kamerákba. Géza bácsi valamit dörmögött, ami belegyezésnek tűnt. Valójában álomtól kótyagosan, még fel sem fogta, hogy mi történik körülötte. De a kamerák elkezdtek forogni, a polgármester nyújtotta a lakáskulcsot Géza bácsi felé, aki felnézett és annyit mondott: de hát én itt jól érzem magam...Nem vette át a kulcsot, nem is mosolygott, csak visszabújt a sátorba és behúzta a zippzárt. A megható jelenet elmaradt, az újságírók eloldalogtak, a polgármester dühöngött. Hogy képzeli ez a vén majom, hogy semmibe vesz? De nem csak engem, az összes jóakaróját! A miniszter úrról nem is beszélve! Nem szégyelli magát? - üvöltötte végül a sátor felé és bevágta a szolgálati Mercedes ajtaját.