Képtalálat a következőre: „Animal farm”

A napokban újra a kezembe akadt George Orwell szatírikus regénye, az Állatfarm, ami 72 éve, 1945. augusztus 17-én jelent meg. Én először, a megjelenése után 43 évvel találkoztam a könyvvel, amikor 1988 január-februárban a "Barátság 88" nevű nemzetközi hadgyakorlaton - ami az utolsó előtti ilyen jellegű megmozdulás volt Magyarországon a Varsói Szerződés égisze alatt - volt "szerencsém" részt venni sorkatonaként. A hadgyakorlat egy része ekkor már – a 80-as évek végén – kirakat volt a sajtónak. Természetesen nem mindenhová engedték be a kamerát, de a díszsátorba, a kisuvickolt néhány tank és PSZH közelébe, meg a minta lövészárokhoz igen. Mosolygó és jóllakott kiskatonák – honvéd elvtársak - nyilatkoztak, előre gyártott szövegeket. A valóság ezzel szemben a következő volt: lejárt szavatosságú konzervek (főleg vagdalt hús, alias dzsuva), tömött szalmazsák helyett alvás a csupasz lövészárokban, amit a bakonyi sziklából csákányoztunk ki, vagy a jéghideg PSZH-ban (Páncélozott Szállító Harcjármű). Jól szigetelő hálózsák helyett lópokróc, változatos étrend helyett sertés- és marhamájkonzerv, Hitler-szalonna. Mindez a remek ellátás hitelesen tükrözte a szocialista tervgazdaság ekkori állapotát, vagyis a csőd szélét. Még jobban látszott ez abból, ahogy a hadgyakorlat végén elindultunk haza – vagyis a laktanyába. Illetve csak elindultunk volna, ha a csapatszállító harci járműveink 80%-a be nem döglik. Egyszerűen nem indultak el. (Hozzáteszem, hogy ezekkel a járművekkel kellett volna a politikai-katonai propaganda szerint diadalmasan vonulni végig a hanyatló nyugat legyőzött országain.) Pár napot tehát ráhúztunk még erre a kellemes, téli kiruccanásra. A sofőrök izzadva próbáltak életet lehelni a tragacsokba. Most rájuk járt a rúd. Nekünk, többieknek viszont nem volt mit tenni, mivel erre a helyzetre bölcs és előrelátó parancsnokaink sem voltak felkészülve. Azon kívül, hogy "amíg meg nem szerelik a vasat, itt fognak dekkolni". Sofőrjeink tehát bütykölték a vasat, mi meg néztük. A zubbonyom felső zsebében ott lapult ez a vékony kis könyv, amit egy barátomtól kaptam az 1984-el együtt, szabadkai kiadásban. Az 1984 túl vastag volt, nem fért bele a zsebembe, ezért az Állatfarmot hoztam magammal.

Fogalmam sem volt, hogy miről fogok olvasni. Aztán néhány lap után keztem ráébredni, hogy arról a valóságról olvasok, ami körülvesz. "Minden állat egyenlő' Így szól például az állati Hétparancsolatok közül az utolsó. A lövészek gúnyneve a seregben az volt, hogy "nyulak". Az előfelvételiseké pedig "táposok", a leszerelés előtt álló sorkatonáké "öreg ráják". Az alkoholista őrnagyaink, századosaink és egyéb tisztjeink alapból "részeg disznók" voltak. Az állatvilág más példányai is soraink közé furakodtak, például a körletenként elosztott besúgók, becenéven "patkányok". A patkányokról éppen azt olvastam, hogy "Az Őrnagy (aki a történet szerint egy kandisznó) felemelte patáját, hogy csendet teremtsen. Elvtársak – mondta -, itt valamiben meg kell állapodnunk. Barátaink, vagy ellenségeink-e a vadállatok, például a patkányok és a nyulak? Bocsássuk szavazásra a kérdést: Elvtársak-e a patkányok? A szavazást mindjárt meg is ejtették, s a túlnyomó többség döntése szerint a patkányok elvtársak."

A könyv alcíme "Tündérmese" és a történet a sztálini rendszer – valamint a mindenkori totális diktatúrák - szatírája, amely egy angol farmon játszódik. A háziállatok a disznók vezetésével fellázadnak az ember uralma ellen, forradalmat robbantanak ki és elzavarják a gazdát. Átvéve a hatalmat, egyenlőséget, szabadságot, jólétet kívánnak megvalósítani az Állatfarmon. Idealista eszméjüket Állatizmusnak nevezik. A disznók a szellemi vezetői a közösségnek, megtanulnak írni, olvasni, törvényeket hoznak, irányítják a munkát. Közben vetekedés támad a disznó vezetők között és a Napóleon nevű, legerőszakosabb kandisznó felülkerekedik. Legtehetségesebb vetélytársát, Hógolyót hamarosan árulónak kiáltja ki és ezzel menekülésre készteti, később minden bajért bűnbakká teszi. Rövidesen átveszi a korábban elzavart ember szerepét is, és a kezdeti lelkesedés átvált félelembe, elnyomásba, szenvedésbe. Természetesen a birkák gondolkodés nélkül bégetik, hogy "Négy láb jó, két láb rossz!" Amint a totális diktatúra eléri a tetőpontját azzal, hogy a disznók beköltöznek az ember házába, üzletelésbe kezdenek a szomszédokkal, sört és whiskyt vedelnek, sőt két lábon kezdenek el járni, ostorral a csülkükben, ez a jelmondat úgy változik, hogy "Négy láb jó, két láb jobb!". Bár a farm ember nélkül is működik, sőt "Hogy, hogy nem a gazdaság egyre gazdagabb lett, az állatok mégsem gazdagodtak – kivéve persze a disznókat, meg a kutyákat". Végül az eredeti alapelv, miszerint "Minden állat egyenlő" szintén kiegészül, minden korrupt rendszerre jellemző módon úgy, hogy "Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél."

Nincs új a Nap alatt.